BioSzentandrás
Hallottatok már Hernádszentandrásról, a pici borsodi faluról, ahol a biogazdálkodás megváltoztatta az addig halmozottan hátrányos helyzetű település életét? 2009-ben egy pályázati program segítségével indultak el az úton. A lakosok kitanulták az ökotermesztés módszereit, és helyi növénykultúrán alapuló mintagazdaságot, majd üzemet hoztak létre, ahol feldolgozott élelmiszereket, különleges zöldség- és gyümölcskészítményeket gyártanak. Mára BioSzentandrás az északi régió egyik legnagyobb ökogazdaságává, többek között a legjobb vidéki étterem címet elnyert „Anyukám Mondta” beszállítójává is vált.
A településen ma már nem látni olyan portát, amelyet ne művelne a tulajdonosa: a polgármestertől a kisgyerekes családokig szinte mindenki részt vesz a közösség virágzó nonprofit projektjében. Az asszonyok fiókjaiból előkerültek a nagymamák régi receptjei, a faluból elszármazottak pedig létrehozták a BioSzentandrás Klubot, amely jó hírét viszi a programnak. BioSzentandrás a közösségi ökogazdálkodás értékteremtő erejének igazán támogatandó, élő példája lett Magyarországon. Kóstoljátok meg finom szörpjeiket, paprikakrémjeiket és csipkebogyólekvárjukat nálunk!
