Isteni sajtok Nemesbugacról
Saját példánkból kiindulva, hogy ti. rendkívüli módon szeretjük a minőségi élelmiszert, sokszor töprengünk azon, hogy a ropogós kenyereinket mivel lehet még jobbá tenni. Jó-jó, hogy a frissen sült, éppen csak kihűlt veknikből önmagában is simán elfogy 30-50 dkg 🙂 , mégis jó dolog megspékelni ezt az ízvilágot valamivel. Ez a törekvés egy folyamatosan jelenlévő igény bennünk, s úgy érezzük, hogy vásárlóink jelentős része is keresi a különleges és leginkább természetes forrásból származó élelmiSZEReket. Így kerültek hozzánk a Varga Sándor által vezette Élő Bolygó Alapítvány fantasztikus tejtermékei és ebben a blogbejegyzésben is egy ilyen „termékcsaládra” szeretnénk felhívni a figyelmet, ugyanis a kenyereinkhez hasonlóan mostantól fogva rendszeresen elérhetővé váltak újabb, kenyérre való finomságok.
Ha az elmúlt hetekben jártál nálunk, bizonyára észrevetted, hogy eleinte keddenként, 2016. február 29-vel kezdődő héten pedig hétfőn, kedden és szerdán elérhetőek a Nemesbugaci birtokról származó ízletes sajtok. A sajtok, azon kívül, hogy nagyon nagyon finomak attól különlegesek, hogy a tej magyar tarka tehéntől származik, amely fajta a leginkább alkalmas a magyar éghajlati és takarmány viszonyok hasznosítására
a magyar tarka tehénről érdemes tudni, hogy egy betegségekkel szemben ellenálló fajta, közepes mennyiségű, ámde zsíros tejet adva biztosítja a sajtgyártás természetes alapanyagát friss fejésű tejet a készítők nem fölözik le, hűtés után azonnal a sajtkádba kerül, így teljesen megőrzi természetes beltartalmát a sajt készítése során csak oltót és sajtkultúráit használnak fel, sem színezék, sem tartósítószer, sem állomány javító nem rontja a termék minőségét a sajtokat kézzel formázzák, biztosítva így a sajttészta optimális állagát.
Egy szónak is száz a vége a sajtkészítéshez való hozzáállás példaértékű, az ízvilág pedig gazdag és méltán egészíti ki a ropogós kenyereink fogyasztásából származó élményt. Ha úgy tetszik, a sajt és a kenyér ősi szimbiózisban van egymással, s úgy gondoljuk, hogy a Pipacs kenyér + Nemesbugaci sajt kombó ezt mindenki számára meg fogja erősíteni.
A sajtok elérhetők minden hétfőn, kedden és szerdán 15:00 és 19:30 között a Pipacs Pékség műhelyében (1037 Budapest, Bécsi út 267.)
0 hozzászólás